Sci fi na meg a vallás
Szeretem a sci fit, gondolom ti is, így azt hiszem nem lesz nehéz megtalálni a közös szót.
Mai nap kezembe került a Cseri Kálmán írt: Református hitünk című könyve. Ezt a könyvet a konfirmáció utáni korosztálynak ajánlják /tehát olyan 13-15 éveseknek/ valamint még azt érdemes tudni erről a könyvről, hogy a Károli Gáspáron a lelkész szak-alkalmatossági vizsgájára ezt a könyvet is ismerni kell.
A lényeg az, hogy Világ teremtője című résznél felteszi a kérdést:Van - e élet és vannak e értelmes lények a Földön kívül is? A könyv szerzője kijelenti, hogy mivel a tudomány sem ismeri és a Biblia, sem tesz erről említést így nincs /ehh mi van? /. Aztán jön egy igazán vad mondat, és most idézem szó szerint: „… scifi –mese sok babonás, ördögi, káros elemet tartalmaz.” Valamint: „… Jobb, ha nem képzelődünk erről (mármint, hogy van e - értelmes lét a Földön kívül), mert akkor ez babonás hitpótlékká válhat.”
Szóval sci-fi minden csak éppen nem jó dolog, és egy igaz hitű embernek ettől úgy kell óvakodnia, mint ördögnek a szentelt víztől. De vajon miért ellenzik ennyire?
1, Mert az a jövő: És így van, úgy gondolják, hogy a jövő kutatása az, valami nagyon csúnya dolog, hisz aki a jövőt ismerni akarja az Istent akar játszani. És hát Istenből csak egy van, aki trükkösen még is csak 3. És különben is a jövő titok. Most kérdezem én, hogy hol marad az a nézet, hogy világ logikus és megismerhető? -ahogy szokták mondani a tudó teológusok. Akkor most még sem ismerhető meg? Ja meg igen jövő. A Biblia bár foglalkozik a jövővel, de azok a képek eléggé apokaliptikusak, amiket egy részt nehezen lehet értelmezni, vagy túlságosan is szabadon lehet értelmezni. Így van ez a Jelenések könyvével is, ahol a Babilon, mint fogalom minden korban mást jelentett, amikor írták mindenki tudta, hogy Római Birodalmat kell alatta érteni, míg mondjuk az 1950-es évek Amerikájában mindenki pontosan értette, hogy Babilon nem más, mint a CCCP.
2, Tudomány: A különböző teológiai könyvek, weboldalok stb. mind-mind azt harsogják, hogy a tudomány és a vallás nem ellenségek, mert a tudománynak a tudatlanság az ellenkezője, míg a hitnek a hitetlenség. Sőt mondhatni a tudomány által jobban meglehet ismerni az Isten által teremtett világot. Hurrá! Lassan el fog jönni az idő, amikor az lesz mondva, hogy végül is a különböző egyházak senkit nem küldtek máglyára csak azért, mert azt vallotta, hogy a Nap körül keringenek a bolygók és nem fordítva. De az én igazán kedvencem az az, hogy manapság már Newton-tól is idéznek, hittel kapcsolatban /aki meg közismert, tagadta a szent hármasságot/.
3. A Földön kívül nincs élet: Úgy gondolom, hogy ez a nézet épp olyan felfuvalkodott és buta, mint amilyen a geocentrikus kép volt. Más részt úgy gondolom, hogy azt mondani, hogy az Isten csak ezen a bolygón teremtette meg az életet, az olyan lekezelő Istennel szembe. Úgy hiszem, hogy Isten máshol is tudott teremteni életet, nem csak itt.
Na jó ez így elég kusza lett meg satöbbi, de remélem, vissza tudok térni ehhez a témához.
Iskariotes
Május 7, 2008 at 11:13 pm
A scifi, a tudomany es a vallas egy ringben? Noss, melyik vallasrol van szo? A keresztenyek II. Janos Pal alatt jol megfertek a tudomannyal, manapsag mar az ovszer hasznalata is eretnekseg, de legalabbis nem a Papa oszentsege alltal javallot dolog. Arrol nincs informaciom, hogy a muzulmanok hivatalosan hogy viszonyulnak a dologhoz, a noi szabadsagjogok es a nuklearis fejlesztesek nem ugyanarra a lapra tartoznak. A zsidoknak soha nem volt bajuk a tudomannyal, a buddhistaknak mar a taplalkozassal is van, es a tobbihez pedig nem tartozik kello ember-mennyiseg. Kina nem vallasos, kommunista. A kereszteny vilagnal maradva a tudomanyhoz valo viszonyulas a legkevesbe sem a Bibliaba vagy a vallasba van kodolva, kizarolag a vezetokon mulik, azaz maga a vallas semleges.
A foldon kivuli elet kerdeseben eloszor definialjuk, mit tekintunk eletnek. A foldi organizmusokbol kiindulva nem biztos, hogy helyesen ertelmezhetunk nem foldi organizmusokat is. Elkepzelheto olyan elet, peldaul, amely nem szaporodik, hanem hosszan el, es egyetlen egyed alkotja. A scifi vilagaban ez a Solaris lenne, de a foldon sem kell messze menni, egy par negyzetkilometeres tengeri gomba is megteszi. Persze, a gombanak vannak sporai, de elmeletben ez nem szukseges ahhoz, hogy gyakorlatilag korrlatlan ideig eletben maradjon. Meg a genetikai atalakulasnak sem all semmi az utjaban, az egyes sejtek szamara szabad az ut. De nem kell feltetelezni a sejtes szervezodes megletet sem, sot, az orokitoanyag szerepet is betoltheti a DNS-tol valami meroben eltero rendszer (pl Orson Scott Card Fajirtas cimu regenyeben a descolada virus). En csak nevetni tudok a kulonbozo “feltudomanyos” adok foldon kivuli elet modellezesevel foglalkozo okosokon. Szemeket, labakat, szarnyakat aggatnak a teremtmenyeikre, szegenyes a fantaziajuk. De nem hiszem el azt sem, hogy minden harmadik amerikai paraszt teheneit az UFOk raboltak el, es persze a gabonakorok is csak az 5 perc hirnevert leteznek. Nem a venuszlakok emeltek a piramisokat, es Prometeusz nem szkafanderben szallt ala a majmok koze ongyujtot osztogatni. Ha van foldonkivuli elet, biztos vagyok benne, hogy meg nem talalkozott velunk, es velhetoleg nem is fog. Megha feltetelezzuk is azt a ritka veletlent, hogy inteligensek, es ismerik a fizika azon jelensegeit, melyek lehetove teszik szamukra a hosszu tavu urutazast, ha szamolunk azon csekely valoszinuseggel, hogy rank talaltak, es felismertek bennunk az eletet vagy ami meg valoszinutlenebb, az intelligenciat, meg akkor is felmerul a kerdes: minek akarnanak talalkozni velunk? Ugyanis szerintem megint magunkbol indulunk ki. Az ember kivancsi teremtmeny, de miert kene egy masik letformanak is ezzel a tulajdonsaggal rendelkeznie? Es kulonben is, aki idaig el tud repulni a Lofej-kodbol, kotve hiszem, hogy pont egy olyan ostoba bunko szerencsetlennel akarna talalkozni, mint az emberiseg onjelolt elnoke GWB. A kapcsolatteremtes legvaloszinub modja talan a Stanislaw Lem Az Ur hangjaban leirt esemeny.
Május 8, 2008 at 10:25 am
Mikor írta Isk a cuccot, és elolvastam nagyon kíváncsi voltam, mi lesz erre a reakció. Engem érdekel a téma, de nem mélyedek ebbe bele annyira. Sőt-mint Isknek vázoltam már-a vallási dolgokkal sem vagyok kiegyezve, lényegében Loran által is említett “vezetőség” miatt. Nem tecccik a morál, ahogyan és amire fogva teszik, amit tesznek. Én azt vallom, hogy higgy magadban, ennél jobb intézmény, mint a saját tested nem kell, és ennél jobb eszme, mint a lelked, nem kell.
Visszatérve Loran gondolataira…kicsit azért kiábrándító, hogy ilyen alantas lényként fested le az embert, mint társadalmi személyt. Ha visszakapcsolom az előző gondolatodhoz, miszerint a vallást is a vezetői határozzák meg, akkor nem lenne logikus, hogy az ember, mint egyén nem ekkora gyökér? Hanem a társadalmi asszimiláció folyamán válik azzá, amivé?
Egyébként, társadalmi birkaság jellemzi az embert, egyetemlegesen around a world. Ezt miért mondom? Minap hallgattam a rádiót, és a vezető hírek közt szerepelt ez a dolog. Arról szólt, hogy a közúti jelzőlámpákon ezentúl (nem is tudom hol) lesznek lány figurás jezések és párban álló figurás jelzések. És ez mekkora tuti már. O___________O
Ki a f*sznak kell ez basszus?????? A gondolatmenetet nem folytatom…a világ haldoklik, tök jók ezek a jelzőlámpák. o~O
Visszatérve a másik dologra…vallás-sci-fi, mi létezik mi nem? Fent megnevezett könyv-cikk-akármi vagy bárki, aki nyilatkozik erről, mint sarlatánság vagy hülyeség, vagy nem létező dolog, annak szerintem túl szűk az agya, hogy befogadjon bármi érdemlegeset. Szánalmas.
Szabad tudat rulzzz.
Május 8, 2008 at 10:58 am
Re. Elagyalgattam ezen, amit írtál Loran. XXI.századi felvilágosodás? Amikor is az embernek rá kell jönnie, hogy nem ő alkotta az életet, és az életformák képesek az reprodukcióra és fennmaradásra az ember nélkül is (gondolok itt a mutációra és természetes kiválasztódás folyamatára többek közt). Illetve a tény, amely azt taglalja, hogy az ember ne játszon már >istent>másra<< vágyunk?
Május 8, 2008 at 11:08 am
Hát szervusz, mindeki! Én nem húznám sokáig, csak annyit mondanék: ha létezik Isten, akkor nem akar templomokat, ahogy Jézus sem akart és ez ellen küzdött, a fényűzés ellen. Szeretni Istent lehet utcán, egy szép mezőn, bárhol. A másik, hogy szentelés… engem nem szentelhet meg földi lény. Ha szent leszek, az azért lesz, mert Isten úgy akarja és nem azért, mert a pápa vagy akárki alkalmasnak talált, mivel az ember gyarló, legyen az pápa vagy akárki és nem egy mindent látó lény, aki objektív tud maradni. Nos, ha a sci-fi szar és mindig is az volt, akkor gyak. töröljünk el mindent, ami annak minősül, MOST! Visszamenőleg! Pápá teflon, pápá repülőgép, pápá pápamobil, pápá templom, pápá számítógép, pápá autók, pápá kerékpár, pápá művészeti alkotások… ugyanis mi a science fiction? Egy elképzelés egy lehetséges jövőről, némi tudománnyal-féltudománnyal és egy kis sztorival fűszerezve. Lényegében az ember folyamatosan sci-fiket írt, amikor feltalált valamit vagy ráeszmélt valamire, hogy talán lehetséges… Azután persze jó öreg júeszéjben meg évtizedek óta sci-fi írókat alkalmaznak, hogy monnyanak okosakat, amik segíthetik a jövőbeni létet. Találmányok, tervek… HÁBORÚK, FEGYVEREK! Igazából még fán élnénk, ha nem létezne a sci-fi, mégha sokáig nem is volt neve… ennyi voltam, bocs a hosszú irományért! ajánlom magamat
Május 8, 2008 at 11:56 am
Visszatérve Loran gondolataira…kicsit azért kiábrándító, hogy ilyen alantas lényként fested le az embert, mint társadalmi személyt.
Noss, egy szoval nem ondtam, hogy alantas, mivel ugye nincs viszonyitasi alap. Lehet, hogy a Lofej-kod lakok is nyomorognak, elnyomjak es meszaroljak egymast, de ha ennek dacara kepesek lennenek idaig elvergodni, tagadhatatlan, hogy jobbak kell legyenek nalunk. A NASA a Marsra akar kuldeni embert, ennek megfeleloen nagyjabol minden mas helyrol elvonja a penzt. Tok jo, bar kicsit hideghaborus urverseny hangulata van, de legyen. Mondani sem kell, h GWB nagyszeru otlete. Csak azt mondja meg valaki, hogy mit is akarunk mi a Marson, ameddig az USA 5 valaha keszult urhajojabol 2 lezuhant, a maradek 3 neha ropkod, kissebb-nagyobb meghibasodasokkal, csak ido kerdese az ujabb tragedia. Konyorgom, 30 evesek az ursiklok, es sehol nincsenek meg az ujak. A ISS az egyetlen uralomasunk, az sem sokkal tobb, mint egy repulo budi. A Holdra meg kabe azota sem lepett senki, pedig mennyivel kozelebb van. Sajnos az urkutatas is csak a politika egyik eszkoze, kenyer es cirkusz. Ameddig kemmuholdak es pozicionalo rendszerek vannak teriteken, nincs hiba, de ha elforditjuk a tekintetunket a Foldrol, mar a kutyat sem erdekli, nincs benne penz sem politikai elony. Nem valo az emberisegnek a vilagur, es elobb vezetnek be kinai modra szuletesszabalyozast, mint kolonizalnak a Holdat a tulnepesedes elkerulese erdekeben. Sokkal olcsobb ugyanis. Talan egyszer megvaltozik majd a mentalitas, de ahhoz nagyon masik vilag kell, ahol a penz kevesbe szamit, ahol nincs megosztva a tarsadalom es a gazdasag, es nem csak moralis, hanem fizikai ertelemben sem. Ekkora feladat ugyanis nemcsak kijutni, hanem kint is maradni az urben, egyetlen nemzet ehhez keves, az egesz faj osszefogasa kell. Ezert mondom, hogy ha valahol egy letforma kepes erre, nalunk csak jobb lehet (persze megint abbol indulok ki, hogy a faj technikailag kepes erre, es nem biologiailag, van kulturaja, tarsadalma es ismeri a gazdasag es a politika fogalmat).
Május 8, 2008 at 1:45 pm
Én úgy gondolom, hogy így helyes, hogy többféle nézőpont van, amelyek néhol fedike gymást, néhol nem. A világ, amit vázoltál…utópisztikus?
Egyébként azt is mondhatnánk, hogy az egész ufo dolog meg blabla csak azért van, hogy az ember azt higgye, hogy nem ilyen gyökértelen-és csúszómászó, mint amilyen valójában…
Május 8, 2008 at 6:52 pm
A, A keresztényeknek nem vezetője a Róma püspöke, ő a Római Katolikusok vezetője /bár az is igaz, hogy a legtöbb keresztény Római katolikus/ de a 2 dologot nem jó összemosni.
B, Az iszlámoknál van egy érdekes elgondolás, ami szöges ellentétben áll a keresztény/zsidó gondolkodással. Míg az utobbi kettő úgy gondolja, hogy a teremtő logikusan, (természeti)törvényekkel alkotta meg a világot, mondhatni racionálisan => tehát a világ megismerhető. Addig az iszlámgondolkodók úgy tartják, hogy Allah az által, hogy Mindenható így ő nem racionális, ez által, a világ, amiben élünk az sem racionális => irracionális, tehát megismerhetetlen.
C, A zsidóknak tényleg nincs bajuk a tudományokkal. Bár azt hozzá kell tenni, hogy elég sokáig megvették az olyan tudományokat, mint: a matematika, fizika, építészet stb, bár ez inkább volt tudható be ellenállásnak a hellenizmussal szembe, mint sem érdektelenségnek. De korábban sem mutattak érdeklődést a természettudományok iránt /sőt, ha kicsit sarkítani szeretnénk, akkor azt is mondhatnánk, hogy a teológián kívül, úgy nagyon semmi mással./
D, A Bibliában /főleg a bölcseleti könyveknél/ elég sok helyen van arról, szó, hogy tanulni, művelődni, az értelmet keresni jó dolog és hasznos és ez mind kedves az Úr szemében.
E, Termesztésen máshol nem biztos, hogy úgy néz ki az élet, mint ahogyan itt a Földön. De azt sem gondolom, hogy Isten, amikor életet teremt egy bolygón, akkor nem az lenne a célja, hogy azon a planétán is értelmes lények legyenek.
F, Terika írta: Én azt vallom, hogy higgy magadban, ennél jobb intézmény, mint a saját tested nem kell, és ennél jobb eszme, mint a lelked, nem kell.
Ebbe a mondatba most nem kötök annyira bele, csak jelzem, hogy természetesen nem értek egyet ezzel a gondolattal, de számomra az is termesztés, hogy tiszteletbe tartom, hogy ha valaki így gondolkodik, még akkor is, ha nem értek vele egyet.
G, Vallási vezetők: Igen sajnos rossz úton van szinte az összes vallás vezetői rétege és ez addig is fent fog állni, amíg az egyházak teljesen függetlenek nem lesznek az adott ország vezetőitől. Ameddig ez nem lesz meg addig sajnos rabláncon lévő csahos kutyák, lesznek. De magát a vallást már nem a vezetői határozzák meg. A keresztény vallásnak sok követője van, és bár lehet, hogy vannak teológiai különbségek egy evangélikus és egy református közt, azért minden keresztény felekezetnél a lényeg nem változik /tehát:szentháromság, Jézus a Krisztus/. Ha ez meg van, akkor minden okés, és ha valamelyik egyház vezetői miatt nem tudja betöltenia szerepét, akkor feltehetőleg elfog sorvadni, de az igazi egyház megmarad.
H, Most tényleg nem tudom, hogy kerül ide a templomkérdés, de Jézus nem küzdött a templom ellen, sőt azt Atyjának, a házának nevezte /Jn. 2, 16/ szóval azzal nincs baj. Az megint más kérdés, hogy egyes keresztény egyházaknak a templom, ami finoman fogalmazva is… inkább alkalmas turista látványosságra, sem mint hitt való helynek. Másrészt a szentelésről sem volt szó, szóval ezt a témát tényleg hagynám.
I, Az ember meg alantas lény, csak rossz, illetve sikerült rosszá válnia, mert a teremtéskor jó volt, hisz mindent, amit Isten teremtett jó.
Május 9, 2008 at 2:19 pm
A. Nem is arrol van szo, hogy a Papa mondja meg, hogy mi legyen a reggelid, de egy vallasi vezeto azert vallasi vezeto, mert ha a Papa azt mondja, hogy a Fold lapos, es a vilag kozeppontja, akkor minden keresztenynek kutyakotelessege szinten ezt mondani, gondolni es hirdetni. Mar ha romai-katolikus. Termeszetesen a tobbi kereszteny iranyzat sajat vezetoire es az o alltaluk kepviselt hivokre ez ugyanigy igaz. Tehat ha a Papa szerint mondjuk az atomenergia az ordogtol valo, akkor (ha te romi katolikus vagy), szerinted is, vagy eretneksegbe esel. Ez a Papa lenyege, es ezert nem kene olyan dolgokban allast foglalnia, amihez semmi koze.
B. Ezt nem tudtam. Valojaban nem sokat tudok az iszlamrol, es ami azt illeti egyik vilagvallasrol sem.
C. Lehet, hogy nem muvelik, de nem is tiltjak es nem tiltottak sosem egyik tudomanyt sem.
E. Miert nem? Az intelligencia csak egy tulelesi forma, egy valasz a kornyezetre. Adam es Eva evett az almabol, meg a Genezisben is irva van, hogy eredendoen NEM intelligensnek lettunk teremtve.
I. Tovabbra is hiszem, hogy ameddig nincs viszonyitasi alap, nincs ertelme arrol beszelni, hogy az emberiseg magasztos vagy alantas, egyszeruen ilyen. Nincs aminel magasztosambb, vagy alantasabb lehetne, legalabbis jelenleg nem ismerunk ilyet. Ha ismernenk, az a fenti gondolatmenet alapjan bizonyitana (szerintem) az alantas/alarendelt viszonyt.
Május 13, 2008 at 6:10 pm
A, Sok olyan egyház van ahol a vezetőség szava szent és sérthetetlen. De pl a református egyházbana presbitérium szava/határozatával szemben még a püspök sem tehet ellen semmit. Valóban sok vallási vezető olyanban is bele szól amiben nem kénne, de van amikor kell szólnia. /Hümm asszem lassan ideje erről egy kicsit hosszabban is írnom/.
E, Igen megnéztem a magyar fordítást és ott ténylege nem írja, hogy értelemmel lettünk megteremtva /bár azért a hébert is elkénne olvasni/. Más részt pedig, ha abból indulunk ki, hogy Isten képmására lettünk teremtve és Isten értelmes akkor joggal gondolhatjuk azt is, hog ymi is értelmesek vagyunk.
I, Erre két választ is tudok mondani.
1, Jézus ember is volt, tehát ő lehetegy vissznyítási pont amire azt tudjuk mondani. Igen ő mi nálunk egy jobb/ becsültesebb és büntelen volt. Tehát mi alantasak vagyunk.
2. Az lenne a legjobb, ha nem csak Isten személységgel kénne össze mérnünk magunkat, hanem olyan lényekkel is, akik értelmesek és még sem estek bűnbe. Akkor talán megtudnánk azt látni mennyire gonoszak vagyunk.
Május 13, 2008 at 8:21 pm
Csurjuk-csavarjuk… csak hogy a scifi vonalat is benne tartsam a teologia utvesztojeben:
E. Az “I-ten kepmasa” kulalak beli jegy, vagy az ertelemre is vonatkozik? Mert ha kulalak beli jegy, last 8. post. Ha viszont az ertelemre vonatkozik, akkor nyilvanvaloan “lightosabb software fut rajtunk”, ergo felmerul a kerdes, a “teljes verzio” osszemerhetoen nagyobb-e, vagyis I-ten is korlatolt valamilyen szinten, vagy osszemerhetetlenul, amikoris visszaterunk arra a pontra, hogy az osszemerhetetlenul kevesebb a gyakorlatban nincs, tehat megis ertelem nelkul teremtettunk.
I. Ha Jezus ember, es mint EMBER a legkivallobb, az kizarja, hogy egy NEM ember kivallobb legyen valamely szempontbol nala? Vagy eppen forditva a NEM emberek legkivallobbika a mi ertekrendunkben a legalavalobb embernel is alantasabb legyen? Feljogosit-e minket barmire elmeletben barmi az, ha Jezus mint EMBER (a mi ertekrendunk szerint) kivallobb volt mint barmely NEM ember?