Ennyi idős hozzávetőlegesen a blog. A harmadik háromszázhatvanötöt 2 napja töltötte, de nem volt affinitásom ahhoz, hogy megörökítsem ezt itt. Azonban fontosnak tartom, hogy még se tegyek le a számadásról. Eltelt újabb egy év, így a blog 3 éves lett. Mi történt egy év alatt? Röviden annyit tudnék mondani, hogy nagyon sok minden. A blog kinézetét sokszor változtatgattam, kerestem a számomra megfelelő témát, fejlécet, de igazság szerint még most sem találtam meg. Igen keveset írtam és véleményem szerint ebből a kevésből is még kevesebb volt olyan írás, ami igazán értékelhető is (bár most hirtelen egyet sem tudnék mondani). Igazából nagyon bánom ezt, mert nagyon szeretek írni, de az elmúlt egy évben azt is éreztem, hogy elszállt az ihlet, illetve némi alkotói válságba kerültem – ha lehet így fogalmazni. Ennek jobbára magánéleti problémáim voltak az okozói, meg a maximális bántamat munkába fojtom magatartás. Valahogy ezen is átevickélve sajnos még most sem érzem, hogy a blog fel fog virágozni újra, de végre a helyes ösvényen haladok efelé. Mondhatjuk úgy, hogy megtaláltam a saját “nyugalom-szigetem”.
Köszönetet mondanék eddig kitartó Olvasóimnak és Barátaimnak. Őszintén remélem a jövőben többet írok majd – téma és véleményem sok lenne pedig, és mindig elhatározom hogy ezt és azt megírom, de a megvalósításig nem jutok el… de vannak ezzel mások is így azt hiszem.
Boldogságos 3 évet Kedves Blogom! ^__^










Boldog szülinapooot!!!!
Ne add fel, és írj! Az mindig segít kitisztítani az elmét és feldolgozni a negatív impulzusokat!
Csak így tovább!
Próbálkozom.
Hajrá!
Utólag ugyan, de HB, blog. :3