De még mennyire! A minap, azaz múlthét csütörtökön a kisnagyfiam elballagott ám az óvodából. El ám, szeptembertől iskolás lesz. Amit még most nagyon vár és nagyon izgalmasnak tart – na majd rájön a sötét oldalra is.
Tehát telik az idő, de nagyon. Persze ezt a hétköznapok folyamán nem érzékeljük. Én sem érzékeltem, hogy újabb egy hónap telt el írás nélkül – bár hozzáteszem hiányzik is, mármint az írás, főként ide. Némi összegzésként elméláztam azon, hogy az utóbbi 1-2 évben nem nagyon éltem online életet. Helyette inkább a reálvilágból kanyarítottam egy jó nagyot. A konzekvencia a következő volt, bár azt hiszem ezen sok mindenki átesett már: az internet vagy így vagy úgy, de életem szerves része, ha tetszik nekem, ha nem. Ha nem kapcsolattartásra használom akkor keresek valamit, és ha keresek valamit azt hótziher, hogy először az interneten keresem. Egyenesen felidegesít, ha könyvek között lapozgatva kell megtalálnom valamit….De ez csak egy példa a sok közül. Persze beszélgetni másokkal itt nagyon jó, bár ebből kevesebb volt mostanság. Nem bánom mondjuk – mármint a netzésre fordított idő másra hasznosítását.
Így nem lett volna időm sem a következő hernyót lefotózni (ha valaki tudja minek a hernyója megírhatná).
-
Frisserika
-
Mások szerint:
ujelet on Az éj fele ujelet on Egymásra hangolva terika on Egymásra hangolva ujelet on Egymásra hangolva terika on Egymásra hangolva ujelet on Egymásra hangolva terika on Mert ez egy jó kedvű nap. ujelet on Mert ez egy jó kedvű nap. piju46 on Mert ez egy jó kedvű nap. julianus on Tegnap. ujelet on Mert ez egy jó kedvű nap. terika on Mert ez egy jó kedvű nap. julianus on Mert ez egy jó kedvű nap. terika on Pont. ujelet on Pont. -
A sötét oldal. :) A hivatkozásra kattintva többek között rajongásomnak lehetsz tanúja, melyek a fétisek világába vezetnek.
Érdekes lehet még
- AnimeStars
- Araniel konyhája – avagy forró vizet a kopaszra.
- Bütyök féle ez+az
- BenyoBoy. Tisztán, nem keverve!
- Hentaiblog by metalys
- Junchi-dono animés blogja
- Kayama anime blogja
- Kávéblog tőlem :D
- Kotosy vagány blogja
- Médiag***
- Nekomajin blogja
- Read or Die
- Shearer anime blogja
- Szabadonzuhanó
- Wolfgangsharfke
Szeretem olvasni
Rendszerezve rendszertelenül
Keress a blog bejegyzései között
-
Sokat olvasott












pontosan
az internet az életünk része immár és ez nem baj, sőt
s hogy az életből kanyarítasz egy nagyot azt helyesen teszed, mert a virtuális világ, az onlinon való élés nagyon csalóka, csalóka közösség és egy pillanat alatt elidegenedsz, senkid nem lesz, mert minden és mindenki virtuális.. az online barátság más, nem ér fel egy sör megivásával a füstös, büdös kocsmában, vagy az édeskés illatú cukrászdában