A draftban pihent. 
“Tegnap még mindez valószínűtlen volt, lebegő és értelmetlen, s egészen más volt a valóság. Tegnap még bosszút akartál vagy megváltást, azt akartad, hogy telefonáljon, vagy azt, hogy reád szoruljon, vagy hogy vigyék börtönbe és végezzék ki. Tudod, amíg ilyesmit érzel, a másik a messzeségben örül. Addig még hatalma van fölötted. Amíg bosszúért kiáltasz, a másik kezeit dörzsöli, mert a bosszú az vágy is, a bosszú megkötöttség. De eljön egy nap, mikor felébredsz, szemed dörzsölöd, ásítsz, s egyszerre észreveszed, hogy már nem akarsz semmit. Nem bánod azt sem, ha szembejön az utcán. Ha telefonál, felelsz, ahogy illik. Ha látni akar, és muszáj találkozni vele, kérem, tessék. És mindez, belülről, egészen laza és őszinte, tudod… nincs többé semmi görcsös, semmi fájdalmas, semmi önkívületes az egészben. Mi történt? Nem érted. Már nem akarsz bosszút, nem… s megtudod, hogy ez az igazi bosszú, az egyetlen, a tökéletes, az, hogy már nem akarsz semmit tőle, nem kívánsz neki rosszat, sem jót, nem tud többé fájdalmat szerezni neked….”
Ha ez nekem szól, akkor köszi…
Nem neked szól, eleve a feltételezés is halva született ötlet.
Reméltem hogy nem, viszont örülök, hogy így érzel végre.
Tehát, hogy tisztázzuk. Ez a bejegyzés azért került ide, mert ajánlottam egy barátomnak valamikor tavaly nyáron, aki pont ma mondta el, hogy segített neki ez a pár sor megérteni néhány kérdést. Ennyi az oka. Illetve az, hogy szanálom a draftom. Nem tudom hogyan jutottál odáig, hogy ezt biztosan neked írtam. Ez azért elég beképzelt magatartás. Nagyon régóta nem aktuális már veled kapcsolatban semmilyen hasonló érzés.