Jognyilatkozat – Terika szerzői jogai (:

Olyan sok helyen láttam már ezt így gondoltam én is kiteszem. Nem mintha ez érne bármit is aZinterneten szerintem, de mindenki szíve joga eldönteni, hogy mások sorait, képeit ellopja, eltiporja, ékeskedik vele jogtalanul…. vagy sem. Éljen minden kedves kontár a lelkiismeretével együtt helytelen tette után. (:

Érdemesnek tartom külön oldalon is felhívni a figyelmet a szellemi tartalom védelmére (eddig csak az oldalsávban volt ez olvasható).

Minden jog fenntartva.

  • A terika.wordpress.com webszájton található tartalom Terika (továbbiakban készítő) szellemi tulajdona.
  • A készítő fenntart minden, a lap bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A laphoz tartozó oldalak tartalmát és kialakítását nemzetközi és magyar törvények védik.
  • A készítő előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a lap részeinek (szöveg, fotó, adatszerkezet, struktúra, stb.) feldolgozása és értékesítése. A lap tartalmának egyes részeit – kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.
  • Tilos továbbá a készítő előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni, még változatlan formában is.
  • A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. A készítő követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.
  • Az oldal tartalmaz +18-as részeket belépéseddel tisztában vagy ezek jelenlétével és elfogadod a lelki sérülés kockázatát.

Jognyilatkozat – Terika szerzői jogai (: bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. terika szerint:

    A rendszer spam-nek nézett, ezért nem tette láthatóvá a kommentjeidet.

    Látom nagyon felhúzott, hogy önérzetes kis kommented nem került ki azonnal. ^^

    Szeretem, ha valaki nem tűrheti… komolyan, olyan mókás. A vádaskodó szintű beszélgetésekig senki számára nem alacsonyodom le. Emiatt viszont komoly mondandód 95%-a értékelhetetlen.

    Sehol nem írtam, hogy kívánok dolgokat.

    Természetesen rosszindulatú vagyok és fölényes. Mert megtehetem. Az elvakultságod egyértelmű jele, hogy személyeskedésnek veszed az egészet. Hát tessék.

    A médiát nem kell védeni. Minden ebben dolgozó ember tudja, hogy miről szól ez az egész. Külön pszichológiai ág foglalkozik azzal, hogyan lehet a leghatásosabban befolyásolni mindenféle embertípust: arra, hogy nézzen valamit; arra, hogy fogyasszon valamit; arra, hogy vegyen valamit.
    Lehet az ellen lázadozni, ahogy én írok erről a szentszar sorozatról, de tökéletesen felesleges. Nem meggyőzésképp írok le ide bármit, mindenkinek van véleménye, mindenki kereshet kibúvót a tények alól. Szívük joga. Mindenki azt néz, amit akar. Ez szerintem akkor is rossz sorozat és mint sok minden mással, nem a televízió képernyőire való. SZERINTEM.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s