Megint megtelt (ez azért túlzás, de most jól hangzik) a draft nevű “mappám”. Jószerivel kiszanáltam egy csomó irományt, ez az egy volt, amit érdemesnek láttam blogolni. A mentés szerint januárban írtam, konkrétan nem is emlékszem minek a kapcsán. Mondhatjuk egy befejezetlen gondolatmenetnek is. Íme.
Érdekes dolog, hogy az ember mennyire, de mennyire nagyon áhítozik a kapcsolatok után, hogy ismerkedjen, hogy barátokra tegyen szert, hogy szerelmet érezhessen, hogy kötődjön, hogy gyűlöljön, hogy haragudjon, hogy szeressen, hogy érezze. Érdekes, tényleg. Tűnődéssel tölt el az egész jelenség. Tűnődöm rajta, mert kapcsolatainknak van kezdete és olykor vége is. És amikor vége van felteszik a kérdést vagy csak a puszta megállapítást, hogy tudhattad volna előre… Tényleg tudnunk kellett volna előre? Azért alakítunk ki kapcsolatokat, mindegy milyen szellemiségűt, bensőségeset, mert tudjuk előre? Ennyire érdekemberek vagyunk, hogy tudnunk kéne előre és erre alapozunk?
Sokáig lehetne ezen álmélkodni, a végeredmény valószínűleg mindig hasonló lenne. Az ember fontos akar lenni valakinek, valakiknek, tartozni akar valahová. Másokon keresztül nem csak a szellemi tőkénket növeljük meg, hanem saját személyiségünk is színesebbé válik. Talán ez az, ami motivál ott mélyen legbelül. Akkor is ösztökél ez a vágy, amikor úgy érezzük elegünk van az emberekből – mert van ilyen is sokszor, azt hiszem nem csak az én életemben fordult ez elő már. Aztán mégis csak jó összemosolyogni újból egy-egy konfrontáció után.
tErika világa 